Lovagos feladatok elsősöknek
LOVAGOS FELADATOK ELSŐSÖKNEK
Több alkalommal is szerveztem matematika órán LOVAGOS FOGLALKOZÁST tanítványaimnak matematika órán.
Játékos feladatokon keresztül, csoportmunkában oldották meg a gyerekek a feladatokat.
A tanév során többször is, aztán másodikban is szerveztem ilyen jellegű foglalkozást, melyet nagyon élveztek a gyerekek.
Megmutatok többet is azokból a feladatokból, melyeket felhasználtam a feladatlapok összeállításánál.
MENETREND
Négy színre nyomtattam ki a „Csoportokhoz jelölés, táblázat” lapot, melyen a kis négyzetek a csoportalkotást szolgálják. Kivágás után összekeverem, majd húznak a gyerekek belőle, így kiderül, hogy melyik csoportban dolgoznak majd.
Beszélgetünk kicsit a várakról, lovagokról, majd megkapják a belépő feladatot -puzzle (vár képe).
Ha sikerült kirakni a képet, megkapják a feladattáblát a 6 különböző feladattal (csapatonként hasonló, de nagyrészt különböző feladatokkal).
Ha készen vannak a táblával, megnézem, hogy sikerült-e jól megoldani a feladatokat. Ha igen, megkapják a kódlapot, amire a táblán lévő feladatok alá felragasztott kis kártyákon lévő képeket kell a megfelelő helyre beírni a dominós jelölések segítségével.
Leadják nekem a kódlapot, megnézem s együtt örülünk a jól sikerült munkának! 😊
Megjegyzések
Megjegyzés küldése